Azt hiszem elérkezett a pillanat, hogy újítsak. 

Új blogot fogok indítani, ezt pedig megtartom emlékbe. Ha valakit érdekel majd az új címem iwiw-en az adatlapomon feltüntetem, illetve ha írtok egy e-mailt, akkor elküldöm a címet. :) 

Ez a blog nagyon fontos nekem. Rengeteg gondolatot osztottam meg veletek és hálás vagyok a kitartó olvasásért is, a kommentekért és a támogatásért. Azonban ez egy hosszú múltbéli merengés, amely inkább a sok (néhol terhelő) emlékekből áll. :)

Nem fog semmiben különbözni a következő blogom sem ettől, csak tiszta lappal akarok indulni. :)

Remélem megértitek. :)

Kösz', hogy gonosz vagy! Ezzel nyílt egy
újabb ablak a saját zaftos, mocskos,
finom célom felé.
Csodás kis kert épül most a bizonyos
"semmi ágán"! Fizetni majd később kell,
mikor nem lesz már miből.

Most lehull a melledről ez a
közösen használt testem.
Úgy látod, hogy elveszítesz,
pedig nem is voltam a tiéd!

Megbocsát a vörös lomb, s az októberi szél.
Talán igaz táncra hív, azt hadd járjam el én!
csakúgy mindenki nélkül!
Ajándék, hogy te voltál, ki a
szerelmével rég, a létbe segített!
Vessző vagyok, s te vagy az íj,
de vár egy valós cél! Csak lőj,
s én majd intek a csendből!

Te sem lennél az, aki vagy,
hogyha nem véted el pont százszor!
Kijár a szenny is a sok tilos meg muszáj után!

Most lehull a melledről ez a közösen használt testem!
De soha nem feledem, ki voltál.
Úgy tűnik, hogy elveszítesz, pedig
sosem voltam a tiéd!
Örök várandós marad a szívem.

Megbocsát a vörös lomb...
...
...a csendből!

Jó társ voltál a show-ban!
Légy jó úgyis, ha csend van, és senki se' lát!
Lőj végre! Ráncot keresve,
arcunkra ül most az este.
Halkan, hisz' jobb társ a szív a szónál.
Lőj már! Nem létezik törvény!
A tinta tisztább a vérnél!
Az ész sem számít ha megtagad, vagy elfelejt!
Úgyis ugyanúgy lehúz a Föld, és
éppúgy fenntart a Menny.
Úgyis ugyanúgy lenyom a Menny, és
éppúgy fenntart a Föld!
 

No megyünk Öreghegybe. Egy óra múlva indul a busz, aztán megyünk kenyérért, bérletért, meg ilyen hasonló csodás dolgokért. :)

Legyetek jók, hiányozni fogtok. :) 

Egy hét múlva élménybeszámoló! :D


Hachiko, aztán siess hozzám! :)

Elfelejtettem június 30-án írni, hogy boldog születésnapot kis blogom. :D Jó, ez eléggé dilinyós, meg gyerekes hülyeség, de több, mint két éve blogolok. :D

Régen naponta bejegyeztem... naponta többször! :D Most meg örülök, ha havonta egyszer-kétszer tudok valami értelmeset írni. :)

Változunk, változunk.

Valahogy öreghegy tudata elhozott egy kis parát. Utolsó év... mindjárt vége az utolsó nyárnak.

szakdolgozat, nyelvvizsga... ebből a nyelvvizsga iszonyúan stresszel... vajon sikerülni fog? :S nem tudom. -.-

Pénteken volt egy felező estünk.

Magyarán Marcus és Manó kint voltak Horvátországban, nekünk pedig sajnos nélkülük kellett koncertezni.

Szerencsére kedves barátunk, Ádám beállt énekelni, így nem éreztem olyan egyedül magam a színpadon. Nagyon jó volt a koncert, nagyon élvezte a közönség és mi is. :) Ádám egyszerűen ügyes, nagyon ügyes, ennyit tudok mondani. :)

(azért hiányzott Manóm, nagyon is)

Szerdán pedig ÖREGHEGYI KULTURÁLIS NAPOK 2009!!! JUHHHÚÚÚÚ!

Egy hét öröm, boldogság, kikapcsolás, nem szakdoga, nem angol-görcs, nem, semmi, csak barátok és öröm. :)

ennyi.

megyek, szomorkodom továbbra is, Marci megint egy hétig távol... kezdem úgy érezni magam, mint egy szingli... uhhm...

Nem kapcsol be a gépem...

rajta volt a regényem, a szakdogához minden, amit eddig megcsináltam, asszem most picit ideges vagyok. pár óra múlva jön a haverom, hogy megnézze... nem kis szarban leszek, ha meghalt a gépem... -.-

az élet szép... -.-

hiányzik a MADARAAAAM! 

Tegnap voltunk pancsolni a barátokkal a Velencei-tónál. Nagyon jó volt. :) Egészen tűrhető színem lett.

Még pár napja találtam ezt a neten. Nem biztos, hogy mindenki fogja érteni, de anélkül is igen vicces lesz, hogy olvastátok volna a könyvet, vagy láttátok volna az eredeti előzetest! ;)

Mostanában nagyon jól megy a negatív érzelmek elrejtése. Nyugodt hangon, mindenféle mellébeszélés nélkül tudom szépíteni a helyzetet csupán annyival, hogy elhitetem a külvilággal: félvállról veszek mindent, nincs teher valójában.

Az igazság persze más, és kezdem úgy érezni, hogy ha nem írom ki (ha már elmondani nem tudom hitelesen), akkor szépen lassan összeomlok.

A válság egy csúnya dolog. Érezzük a bőrünkön. A pénzhiány eddig is vitákba keverte a családtagjaimat, de most már kezdem úgy érezni, hogy széthullik minden. Apu okolja anyut, anyu okolja aput, okolnak minket, okolják a mamámat, mi okoljuk őket, a világot, mindenki okol mindenkit, és nekem kezd leszakadni a vállam... Mostanság sokszor megfogalmazódott bennem (és próbáltam hangot adni neki, de hiába), hogy basszus, nagyon gáz ez a helyzet, de legalább van egy családom, ami ha nem is a legjobb, legalább van, és dejó. Általában ez segített a lejtő szélén megkapaszkodni. De én már nem tudom, hogy jó-e ez így, hogy lehetne-e változtatni. Mert nem érzem, hogy legalább az egymással való viselkedésben bekövetkezne valamilyen változás. 

Rémesen sajnálom azokat az embereket, akik elveszítették a munkájukat a válság miatt, mert tényleg tragikus helyzeteket szült. viszont azokat is sajnálom, akiknek ugyan van munkájuk, de az egyik fizetés elmegy a csillagos égbe szökő hitel törlesztésére, a másik a rezsi kifizetésére, a nyugdíj meg mászkál arra, hogy legalább egyik napról a másikra tudjanak valamit enni... úgy, hogy már a gázukat is kikapcsolták és ki tudja, honnan lesz annyi pénzük, hogy kifizessék az elmaradásukat.

Én nem tudom. Szerintem velem van a hiba. Szerintem nekem nem nyelvet kéne tanulnom, vagy ha tanulom is, közben inkább güriznem kéne, hogy segítsek itthon anyagilag. Nem a szakdogámon kéne agyalnom, hiszen egy kevésbé remek, de annál hihetőbb szakdogát talán két hét alatt össze tudnék dobni. Ne legyen ötös. Elég volt az ambíciókból. Nem azt fogják nézni, hogy hanyas, csak azt, hogy megvan. Nem az ötösöktől leszek remek ember, csak bizonyítok, hogy igen, ezt így is lehet csinálni.

Már az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a sulit, elmegyek melózni valamit, és megcsinálok közben valami fizetős tanfolyamot, aztán nyomorgok egész életemben, hiszen a tanító diplomával pontosan ugyanezt tenném. 

Én már tényleg nem tudom. Nem tudok kimenekülni a helyzetből, és őszintén nem is akarok. De nem állhatom, hogy másokat terhelek le a gondokkal, hogy anyám és apám azon veszekednek, hogy ki a felelős. Apunak nem kéne piálnia annyit, anyunak meg meg kéne bíznia apuban. Mindkettő nehéz helyez, biztos vagyok benne.

Most jutottam el arra a pontra, hogy már Öreghegyet sem akarom, mert az is csak pénz. Én tudom, hogy van egy fix összeg, amit odaadtam anyuéknak, és abból meg tudnám oldani azt az egy hetet Öreghegyben, de egyszerűen nem is akarom már... mert igazából pont hogy kötelességem lenne adni anyuéknak pénzt, nem pedig még felháborodni, hogy nem kapom vissza. Hát ne kapjam vissza, de akkor legalább a veszekedést ne kelljen hallgatnom. Nekem nem kell az a kurva cigi, nem kell a baracklé, a sör, amit megiszunk, ha jó a hangulat, nem kell a tetkó, szedjétek le, adjátok a pénzt anyáméknak, nem kell az íj, adjátok el, és adjátok a pénzt anyáméknak, nekem nem kell új ruha, jó a régi, ha már lefogytam, rengeteg hasznos holmim van, a kva gép, internet és nyomtató is a suli miatt olyan cseszettül fontos, de megoldom valahogy máshogy, nem kell, vigyétek, csak most már legalább veszekedés ne legyen, könyörgöm, tényleg nem kell, semmi... csak maradjon egyben a családom, jöjjünk helyre. Nekem nincs más most még, amit adhatnék, kérlek, csak a családomnak legyen nyugodt élete, és nem kell semmi!

Valaki... akárki... kérlek!

Szánalmas könyörgés. Fujj. Igazából tennem kéne valamit. Csak én nem tudom, hogy mit...

áhh... nézzetek le, igazából ez tényleg csak egy gyerekes nyöszörgés. másoknak még ennél is rosszabb...